Családállítás szemléletű Belső Utazás
Ebben a két videóban egyrészt bepillanthatsz a kuckóba, ahol szeretettel várlak az önfeltáró munkára, másrészt meghallgathatod egy konkrét utazás elmesélését!
A Belső Utazás egy erőteljes és átalakító önismereti módszer, melyet a nemzetközileg elismert, testi-lelki gyógyulás szakértő, bestselleríró és előadó Brandon Bays dolgozott ki.
A Belső Utazás egy rendkívüli, ugyanakkor gyakorlatias tanítás, mely abban támogatja az embereket, hogy átalakítsák és meggyógyítsák az életüket. Hatásos eszköztárat vonultat fel a tudatossá váláshoz és végtelen emberi potenciálunk felszabadításához.
Világszerte százezreket segített ahhoz, hogy feloldozzák magukat olyan terhek alól, mint a stressz, depresszió, alacsony önértékelés, krónikus harag és düh, fizikai betegségek, függőségek és egészségtelen viselkedésminták, szexuális és fizikai bántalmazások traumája, párkapcsolati problémák, halogatás és karrier elakadások.
Hogyan született meg a Belső Utazás módszere?
1992-ben Brandon Bays hasában egy kosárlabda méretű daganatot diagnosztizáltak, és orvosai azonnal műteni akarták. Brandon azonban haladékot kért az kezelőitől és az addig megszerzett alternatív gyógyászati tudásával elvonult a világ elől hogy felfedezze az önmagában zajló folyamatokat. Az alapgondolat, melyből kiindult, a mai napig a Belső Utazás testi típusának gyújtólángja; minden betegségnek lelki oka van. Ezen elgondolás mentén, meditációba kezdett és egy gyerekkori emlékével szembesült, melyre már szinte nem is emlékezett. Miután ennek az emléknek az érzelmi terhét hagyta megjelenni és az eseményben megjelenő Édesanyjával lelki szinten átbeszélte az általa megélt nehézséget, sikerült szívből megbocsátani az Anyukájának. A kibeszélés és megbocsátás hatására beindult a sejtszintű gyógyulás és hat és fél hét alatt a daganat teljesen eltűnt. Sikerét látva kísérletekbe kezdett barátai és családja körében, mígnem sikerült kidolgoznia a gyógyuláshoz vezető általános, mindenkire érvényes folyamatot. Ez a módszer az eltelt több, mint két évtizedben a világ több, mint 40 országában, százezrekhez jutott el és hozott magával testi/lelki gyógyulást.
A Belső Utazás két fő típusa
Ez utóbbi egy erőteljes érzelem mentén indítja el a folyamatot és annak ás le a mélyébe, mert bizony az érzések hadának tövében, gyökerében ott van a forrásunk, mely csodás; hol megnyugtató, hol vidám, hol szeretetteljes fény energiával tölt fel minket. Addig azonban, amíg elérünk ebbe a fantasztikus állapotba, várhatón szembe kell néznünk néhány igen kellemetlen, korábban elfojtott érzelmünkkel. Lehetséges például, hogy az életünkben egy bizonyos helyzet szomorúságot vált ki belőlünk. Amikor elkezdjük a Belső Utazásban megengedni, hogy ez a szomorúság teljes egészében eluralkodjon rajtunk, akkor egyszer csak egy másik, mélyebb érzés jelenik meg, például a düh. Ilyen módon folytatjuk az érzelmeken történő leutazást a forrásunkig, miközben valószínű, hogy valamelyik megállónál felötlik bennünk egy emlék a múltunkból. Megjegyezzük ezt az eseményt és a forrásunkból visszafelé jövet meghívjuk a szereplőit egy tábortűzhöz, mely a végtelen szeretet és megbocsátás tüze. Ezen a helyen lehetőséget kap az utazó, hogy végre elmondja minden sérelmét az érintettnek -szellemi szinten. A beszélgetést addig folytatjuk, amíg minden ki nem mondott szó el nem hangzik és a felek képessé nem válnak tiszta szívvel megbocsátani egymásnak. Ez tehát lényegében az érzelmi Belső Utazás folyamata. Lépkedés lefelé az érzésekben, a forrásunk megtapasztalása, az érkező emlék kapcsán minden gondolat kimondása ("empty out") és megbocsátás.
A Belső Utazás másik fő verziója a testi típus.
Amíg az érzelmit egy erős érzés "indítja be", addig a testi utazásnál erre a célra egy különleges járművet képzel el az utazó, mely a testében éppen oda repíti, ahová érkeznie kell. A járgányból kiszállva és körülnézve érkezik meg egy érzés, melyből átugrunk egy kiváltó emlékbe. Innen megyünk a tábortűzhöz, hogy megtörténhessen a kibeszélés, majd a megbocsátás az emlékben szereplő emberrel. Miután minden kimondásra került, az utazó elengedi a tábortűz képét és újra szétnéz érkezése helyszínén. A kibeszélés és megbocsátás hatására csodás változásoknak szemtanúja: a sötétség fénybe borul, a beteg bőrszín egészségesre vált, stb. Ezt követően ül be újra a járműbe és utazik vissza a kiindulási helyére. Tudatos éber állapotába visszatérve a megkezdett gyógyulási folyamat teljesen természetesen, magától folytatódik a testében.
Belső Utazás velem - családállítói szemlélettel megspékelve
Az általam kísért Belső Utazásokban az érzelmi és a testi utazás lépései egyaránt megtalálhatóak, ugyanis a kettőt ötvözve vezetem a folyamatokat. A Belső Utazást megelőzően minden esetben van egy kis beszélgetés az utazó és köztem. Ilyenkor minden gondolat, elejtett szó jelentőséggel bírhat. Amióta elvégeztem a családállítói képzést, azóta különösképpen figyelek a vendégeim megfogalmazásaira és beleviszek a Belső Utazás folyamatába, a tábortűznél történő beszélgetésbe olyan oldó mondatokat, melyekkel bizonyos elakadásokat családállítás keretében szoktunk oldani. Így 2 legyet üthetünk egy csapásra; a Belső Utazás mélyen átalakító folyamata mellett családállítással elérhető oldódásokhoz is hozzájuthat a bátor vállalkozó.
Az érthetőség kedvéért íme 2 példa.
Egy kedves férfi vendégem azzal keresett meg, hogy nagyon boldog párkapcsolatban él, azonban egy ideje szorongás gyötri, mely egy alkalommal pánik rohamba is torkollt. A beszélgetésünkből kiderült számomra, hogy a szorongás mögött meghúzódó ijesztő gondolatok a saját maga által felismert megfelelési kényszerén túl, a feleségének elvesztésétől való félelmében gyökereznek. Amikor a gyermekkoráról kérdeztem, hamar feltűnt egy párhuzam is a számomra: édesapja nagyjából 45 éves lehetett, amikor az anyukája elhagyta őket egy másik férfiért. Bár ez a helyzet később feloldódott (anya visszatért a családhoz), az apa nagyon kikészült ebben az időszakban, ami mélyen érintette a vele maradt gyermekét. Nos, vendégem is a 40es évei közepén jár, ezért úgy döntöttem, hogy a Belső Utazás folyamatába belecsempészem az apától tudattalanul átvett teher letételét. A Belső Utazás egyébként a megfelelési kényszer forrásához (a testvérrel való folytonos rivalizáláshoz és alul maradás érzéshez) vezetett vissza, ezt oldottuk a hagyományos módon.
Egy hölgy vendégem azért jött el hozzám Belső Utazásra, mert a férjével hosszú ideje sikertelenül próbálkoznak azzal, hogy kisbabájuk szülessen. A folyamat egyértelműen egy gyermekkori emlékhez vezetett, amikor a kistestvére balesetet szenvedett, holott ő felügyelt elvileg rá. A vendégem akkor kislányként azt élte meg, hogy nem tudta megvédeni a gyermeket és elraktározta a tudatalattijába a gátló hiedelmet, hogy "nem vagyok képes rá, hogy vigyázzak egy gyermekre". Ezt az emléket szépen feloldottuk a hagyományos Belső Utazási módon és felülírtuk a hiedelmet is. A megelőző beszélgetésünkből azonban gyanús lett számomra, hogy a vendégem születése előtt anya vetélése rányomhatta a bélyegét a hölgy pocakban töltött időszakára. Ezért a tábortűzhöz odahívtam az édesanyát és a vendégemmel letetettem a terhét, a félelmet, hogy elveszítheti kicsinyét. Emellett az elvesztett babát is a tűzhöz hívtuk és a vendégem elmondta számára a szükséges oldó mondatokat, hogy érezze; helye van a családban. Így minden elakadást kipucoltunk és azóta tiszta szívvel drukkolok ennek az asszonykának, hogy teljesüljön szíve legnagyobb vágya.❤️