Különös dolog a szinkronicitás. Amellett, hogy minden csoportos foglalkozásomra pont olyan emberek érkeznek, akik hihetetlen könnyedén tudnak egymáshoz is kapcsolódni, nagyon gyakran tapasztalom, hogy csoportos családállításon még a hozott téma is azonos akár a csoport felénél.
Korábban írtam már róla, hogy mennyire nem tetszik az irány, amit a mai világban látni, hogy az emberek folyton címkézik egymást.
Hogy miért pártolom azt, amikor valaki egy számára fontos szerettével jön el hozzám csoportos családállításra? Egyrészt mert azt tapasztalom, hogy ez a közös élmény mindig közelebb hozza egymáshoz az érintett feleket. Másrészt viszont ennél sokkal többről is szó van. Ha testvérek, vagy férj és feleség, esetleg szülő + gyermek érkezik együtt, akkor...
Amikor a kislányom oviba járt, sokszor láttam, hogy milyen sok anyuka igyekszik önállóságra nevelni gyermekét azzal, hogy egyedül öltözésre ösztönzi. Egyúttal igen gyakran voltam szemtanúja annak is, amikor ezek az anyukák a játszótéren árgus szemekkel követték gyermeküket mindenhova, és a kicsit is komolyabb kihívást jelentő játékok használatánál...
Nehéz ezt elhinni. Valahogy azt nevelik belénk, hogy igazából a jót is nehéz elérni. Hogy csak a szerencséseknek jár. Hogy mi, átlagemberek elégedjünk csak meg a középszerűvel, jóra ne vágyjunk. Még jobbra pedig végképp ne!
Mindig azt vallottam magamról, hogy én ugyan semmitől (kivéve a pókokat) sem félek! Aztán a 2024. negyedik 10milliószoros napjának apropóján megtartott teremtő elvonulásomon történt velem valami igazán érdekes...
Az az, ha nem vállalsz felelősséget! MINDENÉRT, ami veled történik (vagy épp nem történik)!
Csoportos családállításon történt. Elvált házaspár érkezik közénk. A tisztelet és a szeretet szinte tapintható közöttük. A volt feleség járt már nálam korábban teremtő elvonuláson, és elmondása szerint rengeteget változott azóta (jó irányba) az élete. Szeretne azonban tovább haladni előre, de úgy érzi valami blokkolja abban, hogy továbblépjen, és ...
Csoportos családállításon történt. Vendégem témája egy aktuális(nak látszó) konfliktus volt, nevelt fiával. Elmondása szerint a fiatalember beletaposott a lelkébe azzal a kijelentésével, hogy megélése szerint nem figyel rá eléggé. A hölgy elmesélte, hogy igazságtalannak érezte ezt a kijelentést, mert igenis mindig igyekezett mindent megtenni érte....
Úgy gondolom, bizonyos mértékig elkerülhetetlen az önfeláldozás, ha valaki a szülői létet választja. És itt nem csupán arra gondolok, ami a köztudatban él, mi szerint "Ha jön a gyerek, akkor vége az utazgatásnak, bulizgatásnak.". Senki sem készíti fel arra a leendő szülőket, hogy ennél valójában sokkal nagyobb áldozatokat kell hozniuk.
Olyan, mintha az élne a köztudatban, hogy bocsánatosabb bűn, ha valaki szégyelli magát valamiért, mintha büszke lenne magára.
