Belső Utazóim visszajelzései
Visszajelző kérdőív
2021. júliusában végeztem egy közvéleménykutatást, melyben majd 60 eddigi utazóm osztotta meg velem írásban a tapasztalatait a velem tett Belső Utazásának az életére gyakorolt hatásáról. Az összesítést itt nézheted meg, hogy kapj egy kis ízelítőt a módszer hatékonyságából:
10 különböző ember, 10-féle probléma, 10 elért eredmény
Eszter 2021. nyarán egy váratlan balesetben elvesztette 20 éves fiát. A tragédia másnapjára időpontja volt hozzám Belső Utazásra, melyet kicsit később újra megismételtünk. Eszter azóta felmondott a munkahelyén és segítői pályára lépett. A beszélgetésben mesél arról, hogy hogyan segített Neki a Belső Utazás a lezárás folyamatában, aztán pedig beszélgetünk arról is, hogy milyen módszerekkel igyekszik azóta ő maga is segíteni a hozzá fordulókat. Többek között beszélünk az én második szerelem technikámról, a családállításról is. 🙏
Dorothy úgy érezte, hogy összetörik a szíve, amikor a férje egy őszi napon 9 év házasság után közölte, hogy válni akar. A fiatalasszony hetekig teljesen maga alatt volt, folyton sírt, és feketében járt. Mígnem -6 héttel a szakítás után- úgy döntött, hogy elege van az önsajnálatból és eljött hozzám Belső Utazásra. A folyamatban elengedte a férjét és kihozta önmagát a megzuhant állapotból. Néhány héten belül már újra randizott és hamarosan megtalálta a férfit, akivel azóta már az összeköltözést és a házasságot tervezik.
Anna őszintén mesél arról, hogy lelkileg milyen mélyen volt, mielőtt a Belső Utazással találkozott. Elmondja, milyen fordulatot hozott az életébe már az első alkalom is, illetve hogy azóta mennyivel jobban van a rendszeres utazások eredményeként. A beszélgetés egy része felkavaró lehet!
Bogi nagyon járatos a mindenféle önmunkában (agykontrollozik, meditál és egyéb önfejlesztő képzésekre jár). Egészségügyi problémával jött el hozzám Belső Utazásra és 3 alkalom után szuper eredményekről számolt be.
Szkubi soha életében nem meditált, nem relaxált, sőt a Belső Utazás volt a legelső befelé figyelő technika, amit valaha kipróbált. Elmeséli, milyen elképesztő hatásai lettek a folyamatnak a mindennapjaira.
Zsani évek óta járja a tudatosodás útját, elvégezte az Agykontroll alap, majd ultra tanfolyamát is, és bizony rutinosan használja az ott megtanultakat.
Nálam is több alkalommal -ötször- járt már és amellett, hogy minden Belső Utazásakor megdolgozott területen (anyukájával való viszonyán, munkahelyi előmenetelén, önmaga teljesebb megélésén) szuper eredményekről számol be, a segítségemmel elsajátította a folyamat elvégzését otthon, önmagán is.
Borsodi Anna, Mester Hipnotizőr a Belső Utazásról, illetve arról, hogy miben hasonló/különböző a hipnózistól. No meg mesél a bábus családállítása folyamán átélt élményeiről.
Gózon Éva zene tanárnő nagyon sok módon igyekszik saját életét jobbá tenni. Hosszú évek óta jógázik és jár terápiára, de más spirituális módszereket is használ. A Belső Utazást -saját elmondása szerint- szellemi fejlődésének azon pontjain veszi igénybe, amikor úgy érzi, a továbbhaladáshoz szüksége van némi lendületre, vagy épp blokk oldásra. Mesél az 5 velem közös Belső Utazásáról, melyeket címszavakban az alábbiak jellemzik:
- előző életből hozott minta elengedése, - megbocsátás a jelenlegi életben a másik fél érzéseinek megtapasztalásán keresztül, - utána önmegbocsátás, - önkorlátozó hiedelmek elengedése a bőség megteremtése érdekében, - lelki probléma testi tünetet eredményez, - családi energiák helyreállítása, - szülői áldás kérése és megkapása
Dóri lassan 30 éve barátnőm. 2020. januárjában járt nálam Belső Utazáson. Elmeséli, mennyire megváltozott azóta a párkapcsolata, az élete. Konkrétan a folyamatos feszültségeket egymás türelmes megértése váltotta fel, a játszmákat pedig ELJEGYZÉS!
Eszter sok év anya szerepben töltött év után nem találta a helyét, a célját az életben, amikor a legkisebb fia elkezdte az iskolát. Több hónapokon át dolgoztunk az elakadásain, így végül megtalálta álom hivatását és ma már saját vállalkozása van, melyben a hozzá forduló hölgyeket látja el szín- és stílustanácsokkal.
Írásbeli visszajelzések
Csoportos családállításról:
"Nagyon szuper volt! Számomra döbbenet volt több pillanat is, akkor is, amikor segítő voltam más állításában, és a saját állításban is. Nagyon jól éreztem magam, a nehéz témák ellenére is. Voltak könnyek, de sok sok nevetés is. Nagyon jó csapat jött össze. Köszönöm Szandrának, és a csapat minden tagjának"
"Nyitott vagyok az újdonságokra, de már figyelek, hogy ne lelkesedjek túl mindent, ami új, hanem hagyjak időt a dolgoknak leülepedni, megérni.
A csoportos programra ezért először a kíváncsiság hajtott, emiatt egy barátom le is akart beszélni róla, mondván ha csupán ezért megyek, inkább ne tegyem.
Ez nem hatott rám, mert tudom, ha csak a csírája fogan meg bennünk valaminek, az biztosan okkal történik, ezért engedni kell kihajtani azt a magocskát.
Szóval ismét elvárasok, cél nélkül mentem, viszont mindvégig éreztem, hogy ott a csoportkohézió, a szinkronicitasok felszínre fognak hozni nekem is egy témát, amin dolgozhatok.
Ez meg is történt, bár a problémám gyökéroka megdöbbentett, mert ismét a szükségtelenség érzése jött fel, hogy nincs rám szükség, felesleges vagyok...
Pedig ezen már olyan keményen dolgoztam! 🤔
Szandra higgadtan, magabiztosan vezette az eseményeket mindenkinél. Olyan megtartó teret hozott létre, amiben mindenki bizalommal megnyílhatott, nők is, férfiak is. Néha nem értettem, mi miért történik, de azt mindenkinél éreztem, hogy oldódott, megkönnyebbült lett az oldások után.
Egy hölgy szinte más emberként hagyta ott a teret, mint ahogyan érkezett. Kivirult, kisimult, megfiatalodott, vidám lett, sőt boldog. 🌞
Bevallom, az események utáni órákban rágtam a gumicsontot, fejben voltam. Hogyan fog ez rajtam segíteni? Mi köze a feljött megoldásnak ahhoz, ami engem éppen frusztrált? Majd győzött a bölcsebb énem, aki tudta, jönni fog a megértés, csak legyek türelemmel. Nem lehet mindig olyan csodás a kirakós összeállása, mint a Belső Utazás alkalmával 😉
Ennek ellenére jobban éreztem magam és figyeltem is magam. Tudatosan megfigyeltem hogyan alszom, hogyan rezonálok a külvilág eseményeire.
Másfél nap után arra eszméltem, hogy jobban vonzok, ragyogóbb a tekintetem, kedvesebb lettem a velem élőkkel. Ejnye! Ismét nálam volt a kutya elásva?!
Nem is ők tehetnek semmiről?
Mint oly sokszor, megint csak be kellett látnom, ha bármilyen problémám van a világgal, először az én világomban kell rendet tenni.
Köszönöm szépen Szandra!
Találkozunk még.
Áldás"
Belső Utazásról:
"Szakemberként már ismertem a Belső utazás módszerét és volt is már saját élményem. Az egyik leghatékonyabb érzelmi módszernek tartom. Az az odaadás azonban és profizmus, amit Szandra képvisel, messze példaértékű. Szívből ajánlom, mindenkinek, akinek bármiféle elakadása, testi problémája, vagy megvalósítandó nagy célja van. Nagyon értékes fölismerésre jutottam a folyamatban, ami kulcsfontosságú volt személyes továbblépésemben és testi gyógyulásomban. Szandra nagy gyengédséggel és odafigyeléssel vezette az egész folyamatot." Dr. Magyar Lóránt - Lóridoki (orvos-mentálhigiénés szakember).
"Találkozásunk óta jönnek fel olyan felismerések, amiben régen saját magamat tettem felelőssé és most rájövök hogy nem is így van, az nem is az én dolgom. Én csak magamra vettem mert meg akartam felelni bármi áron. Ezek a felismerések mindig szabadabbá tesznek. Úgy érzem hogy kezdem felismerni és elfogadni önmagam. Izgalmas és érdekes ez az út." J.Gyöngyi
"Szia Szandra! Már többször eszembe jutottál hogy írok neked mi is történt azóta hogy nálad voltam (3 hónap). A téma amivel mentem az a megengedés/elengedés volt. Csináltunk 1 bábus állítást is ahol még belevettük a témába az elfojtást is. Mostanában tudatosult bennem hogy ez már nincs. Megélem és felismerem az érzéseket tehát megengedem és ahogy ez megtörténik kisírom magam, kimondom/elmondom ami bennem van tehát nem fojtom el/elengedem. Szóval nagyon hálás vagyok neked hogy segítettél. Köszönöm szépen! Még biztos találkozunk! Puszi! Ölelés!" K.Niki
"Drága Szandra! Ma beszéltem a főnökömmel és abszolút nyitottan állt ahhoz, hogy távmunkában folytassam a munkavégzést. Mintha az égiek segítenék az utamat. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült döntést hoznom és biztos vagyok abban, hogy a belső utazásunk befolyásolta a történéseket. Minden, amitől korábban féltem, mintha már nem is lenne probléma. Nagyon-nagyon hálás vagyok neked továbbra is. Szép estét!" Sz.Anna
"Szandra az én angyalom, aki a legfantasztikusabb segítő! ❤️
A Belső Utazást ismertem már, de amit Szandránál tapasztaltam, az a közvetlenség, családias légkör, barátságos, szeretetteljes hozzáállás az példaértékű.
Az utazásban borzasztó nehéz szembe nézni magunkkal, az életünkkel, a múltunkkal, a hozott blokkjainkkal vagy mintáinkkal, viszont aki meg meri lépni, az igazából Önmagára talál.
A barátaimnak azt szoktam mondani, hogy az utazás "szinte azonnali" megoldást nyújt. Persze gyökereket tisztítunk ki, de utána is bármikor előkerülhet egy rossz érzés, vagy minta. Szandrának hála, arra is megoldást kaptam, hogy ezeket a feljövő blokkokat hogy oldjam meg egymagam, egy saját magam otthon végzett belső utazás által.
Mindenkit arra buzdítok, hogy utazzon legalább egyszer, még ha úgy gondolja, hogy semmi problémája nincs, mert sosincs késő jobbnak, tisztábbnak, igazabbnak lenni!
Szandra pedig az angyal, aki végigkísér. 👼
Hálás szívvel köszönöm, hogy Rád találtam! ❤️❤️❤️ " P.Zsanett
"Jó érzés visszaemlékezni a felszabadítón utazásélményre, biztonságban éreztem magam veled az egész folyamat során." U. Nikolett
"Tiszta szívelmből ajánlom ezt a fantasztikus lélek utazást.Szandra mindvégig ott volt velem, fogta a kezem, biztonságban éreztem magam.Félelmeimet leküzdve szembe tudtam nézni, életem legtragikusabb pillanatával. Az önismeret, nagyon fontos, hogy harmóniában éljünk a világgal, elsősorban harmóniában kell lenünk önmagunkal.
Utazz Szandrával, hogy igazán megismerd magad." Cs. T. Éva
"Nem sejtettem, hogy ilyen élményben lesz részem. Nagyon hálás vagyok Neked és magamnak is, mert úgy gondolom, hogy egy nehéz szakaszt sikerült elkezdenem átformálni, újraírni, lezárni. Köszönöm" N. Zsolt
"Ajánlom minden lelki tisztulásra vágyónak.☺Nagyon hatékony, Szandra profi." L. Réka
"Köszönöm és végtelenül hálás vagyok Szandrának, általa sikerült megtapasztalni ezt a felemelő érzést. Szandra végig gyengédséggel és odafigyeléssel vezette az egész folyamatot, mellette végig biztonságban éreztem magam. Az utazás során olyan fölismerésre jutottam, ami régóta ott volt és most sikerült megoldani. Nagyon jó érzés volt felismerni és megélni. Estére leírhatatlan nyugalom vett körbe, még másnap is többször eszembe jutott az utazás meg a hatása. Ezt a Belső utazást mindenkinek meg kellene tapasztalnia Szandrával, csak ajánlani tudom. Köszönöm Szandra! " H. Gréta
"Szerintem pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot. Mintha ezer éve ismernénk egymást." P. Judit
"Hihetetlen fáradságot éreztem, hazajöttem és lefeküdtem aludni. Minden porcikámban éreztem, hogy mekkora súlyt cipeltem eddig. Szerintem holnap izomlázam lesz. Most meg szárnyalok, könnyű vagyok.
Már megölelgettem kis családom.
Köszönöm Neked 🙏 nagyon." B.Péter
"Csodálatos módszernek tartom a Belső utazást, aminek a segítségével olyan dolgok kerülhettek végre felszínre belőlem, amik már réges- rég kikívánkoztak, mégsem tudtam róluk, vagy számítottam volna rájuk. A felszínre hozott dolgok által pedig hatalmas súlyoktól szabadulhattam meg. Mégis ami a legjobban meglepett, és amit a legnagyobb áldásnak éreztem, az Szandra személye volt!!! Köszönöm Neked Szandra, a feltétel nélküli szeretetedet, a segíteni akarásodat, és nyitottságodat!!! 💙💙💙🙏" H.Boglárka
"Néhány nappal ezelőtt vettem részt a belső utazáson. Évek óta bennem volt egy kérdés, amire más úton nem kaptam, nem kaphattam választ. Számomra is meglepő módon az ellazulás egyáltalán nem ment nehezen, pedig a meditálásnál ez probléma szokott lenni. Szandra segítségével azonban sikerült nagyon hamar, és amellett, hogy éber maradtam, mégis teljes mélységében átéltem az egészet. Az utazás végere megkaptam a választ, és egy szintén évek óta nyomasztó problémától is megszabadultam. Azóta nyugodt vagyok, és ezt Szandrának köszönhetem. 🙏 🙏 🙏 " D.D.Andrea
"Huhu sokat segítettél, sok pozitív tapasztalattal távoztam: 1. A gyerekkori énemmel való összekapcsolódás magabiztosabbá tett a jövőbeli céljaimmal kapcsolatban. 2. Eddig is nagyon odafigyeltem az érzelmeimre és a hozzájuk kapcsolódó érzetekre, ezek azóta felerősödtek ami szerintem szuper - könnyebben élem meg az érzelmeimet és ezerszer könnyebben kommunikálom őket kifelé a környezetemnek. Szerintem ez őszintébb kapcsolatokat eredményez. 3. A legnagyobb meglepetés az alkoholfogyasztásomon látszik meg - kevésbé kívánom és sokkal de SOKKAL könnyebben tartom kontroll alatt az iránta érzett vágyat. Összességében céltudatosabbnak és magabiztosabbnak érzem magam!!" Cs. Balázs
"Mielőtt hozzád indultam, nem is tudom mi vezérelt. Talán a meg nem válaszolt kérdésekre a válasz, vagy, hogy megtudjam bennem is van-e annyi erő, hogy képes legyek változtatni az eddigi életemen. Azért választottalak téged, mert azt éreztem veled kell utaznom. Ritkán szoktam a megérzéseimre hallgatni, ami nagy hiba. De most örülök, hogy így döntöttem...!!!! Az utazás számomra fantasztikus volt, mert végre éreztem azt az erőt, amit mindig tudtam,hogy bennem van csak rosszul használtam. És IGEN még mindig érzem ezt az erőt, ami nap, mint nap eláraszt és LÜKTET BENNEM...!!!" K. Edina
"Nagyon jó érzéssel gondolok vissza az általad irányított Belső Utazásomra, feltöltöttél tartalékokkal a nehéz pillanatokra. Szandra, te pedig egy nagyon okos, jó meglátásokkal rendelkező, remek vezető vagy." Z. Dorottya
"Az életem fordulatot vett a Belső Utazásom óta. Az előadást csinálgatom, az új lendületet kapott, kicsiket csinálgatom mindig, de haladok vele, nagyon jó érzés. új edzéstervet is elkezdtem, ami sokkal nagyobb fizikai kitartást igényel, de valahogy ez egyben tartja az elmémet is, mert azóta a kitartásom és elszántságom is sokkal magasabb küszöbértékkel rendelkezik. Nem gondoltam volna, hogy a sportbeli kitartás a mentális ellenállóképességet is így tudja fokozni. Már 10 éve sportolok szünet nélkül, szóval eddig is megvoltak az áldásos hatásai, de új szintre emelve még meg tudott lepni ez a dolog. " V.Zsuzsanna
"Képzeld, tegnap volt nálam az exem, és tök jól voltam. Beszélgettünk, kérdeztem, hogy mizujs, hova mennek az párjával hétvégén, mert tudom, hogy elutaznak, és nem éreztem rosszul magam tőle. Úgy érzem, hogy lassan sikerül elfogadnom, hogy nem én vagyok neki, és nekem és neki is más élete van. Próbálok magammal foglalkozni inkább. Nekem nagyon sokat segítettél, nagyon hálás vagyok érte. Nagyon köszönöm, hogy megismertelek, egy pozitív élmény volt számomra!" Gy.Beáta
"Először Szandra kapcsán hallottam a Belső utazásról és kíváncsi voltam, hogy mi történik egy ilyen út során. Sikerült teljesen ellazulnom és egy olyan gyermekkori emlékem került felszínre amire nem is számítottam, hogy feldolgozatlan érzelmi traumaként cipelem magammal.
Köszönöm az utazást Szandrának." B. Adrienn
"Szeretettel ajánlom Szandrát, azoknak, akik ki szeretnék próbálni a Belső Utazást, mivel maximálisan felkészült, precíz, nagyon intuitív, és végig biztonságban éreztem magam a megtartó figyelmének és empátiájának köszönhetően. Figyelt a saját belső ritmusomra és azzal összhangban vezette a belső utazást. Otthonos, melegséggel teljes a légkör, amibe megérkeztem nála. Mindkét oldásnál mélyen elrejtett érzéseket sikerült felszínre hozni és megélni, elengedni." G. Éva
"Nagyon szépen köszönöm a munkádat. Csodálatos volt." T. Márta
"Jól bedagadt a szemem a sírástól, de kit érdekel, amikor letehettem végre az évtizedek óta mázsás súlyként rám nehezedő terheimet...
Szerinted a Belső Utazás, amire elkísértél, hatással lehet az anyukámra is, (akivel dolgoztunk a folyamatban)? Azért kérdezem, mert anyukám felettébb kedves velem azóta.
Magamon is érzem az Utazás hatását. Mintha az aggodalmam és a félelmem alábbhagyott volna... egyszerűen hagyom, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy kell...
Nagyon hálás vagyok. Még egyszer nagyon köszönöm.❤️
" Sz.Ildikó
"Mindenkinek csak ajánlani tudom! Kedves, türelmes, célravezető, tudatos! Nagyon jól éreztem magam a mai utazáson, egy csomó mélyen elnyomott érzés jött elő! Még egyszer nagyon szépen köszönöm!" P. Brigitta
"Egy hete, hogy átestem a műtéten és hála Istennek teljesen jól vagyok. Leírhatatlan hálát érzek, hogy "megúsztam ennyivel", mások sokkal többet szenvednek emiatt...A megkezdett spirituális utat és építkezést mindenképp folytatni szeretném, érzem, hogy sokkal könnyebb a lelkem az utazás óta és más síkokon is próbálok foglalkozni önmagammal és a sérüléseimmel.Az utazásunk után engedve az erős késztetésnek, az exemmel szerveztem egy találkozót, ahol az Anyukámhoz hasonló búcsút szerettem volna, nagyon szeretetteljes volt a beszélgetés, mindenért bocsánatot kértem, amivel valaha megbántottam és mindent megköszöntem, amit adott és átéltünk együtt. Őt nagyon felzaklatta, de én még a műtét előtt megkönnyebbültem, és végül is ez volt a cél. Azt hiszem, ez nagyon kellett, egy újabb elengedés - ha nem is olyan erős, mint az utazás során átélt.
Nagyon köszönöm még egyszer az élményt, ami olyan erejű volt, hogy tényleges megnyugvást hozott." K.Andi
"Hálásan köszönöm a tegnapi utazást, elképzelhetetlenül jó érzés volt átélni ezt az egészet. Csodás vezető vagy, és teljesen el tudtam lazulni melletted. " N.Gergő
"Tegnap volt egy érdekes "esetem" anyuval, ami neked köszönhető Engedtem magam sajnos a kísértésnek és belementem egy szóbeli vitába - már tudom az univerzum miért akarta így -, szó szót követett és egyszer csak az jött, hogy mondtam nem szeret engem. A válasz az volt, hogy de igen. Mondtam, hogy akkor öleljen meg. Felállt, én odamentem hozzá és megöleltem. Elkezdtem zokogni. Annyit mondott, Nővérem már 8 éve nem ölelte meg, én 3... aztán elengedtük egymást és csend volt. Az első táblára léptem az úton úgy érzem. Köszönöm." K. Beáta
"Nagy élmény volt! Mintha a szívemről egy tonna súly hullott volna le. Még bőgtem is😀 Nem hittem volna, hogy ennyit ad! Tényleg fantasztikus utazás volt!" Sz.Gábor
"Az utazás során Szandra segítségével találkozhattam ikertestvéremmel, aki az anyaméhben még velem volt, de már nem tudott megszületni velem. Furcsa érzések törtek fel bennem, majd utánaolvastam az "elveszett iker szindrómànak" és sorra jöttek az "aha" élmények, hogy mi miért történik velem az életemben. Köszönöm Szandra, hogy végtelen türelemmel és odafigyeléssel vezetsz az úton!" W.Péter
"Szia kedves Szandra! Azért gondoltam, hogy írok neked, hogy elkönyvelj sikerként. Napról napra könyedebben alakul át az életem. A megszokott gátak helyett nyitottabb, megengedőbb, elfogadóbb és befogadóbb lett az utazásunk óta az életem. Nem teszek már korlátot az érzéseimbe sem. Úgyhogy már bármi lehetséges, nem számít az objektív valóság, hanem már csak a belső megélésem. Így valóban önfeledtebb és könnyedebb lett az életem, mint ahogy nálad láttam. Köszönöm." V. Zsuzsanna