45 év...

2025. november 08.

Ma van a születésnapom. 45 év. Leírni, kimondani is sok. Bár nem érzem magam annyinak (maximum 30-nak), de azért a tükörbe nézve már látom, hogy nem xxx-nél járok. :-/

Nagyon érdekes Belső Utazást tettem a minap. Arra gondoltam, hogy megnézem már a lelki okát annak, hogy (azon túl, hogy "40 felett, ha nem fáj semmid: meghaltál" :-D ) vajon miért fáj, hol a vállam, hol a nyakam, hol a derekam.

Szokás szerint hívtam Mihály arkangyalt segítőmül, és a folyamat előtt megfogalmaztam a szándékom: szeretném látni, mit üzen a testem ezekkel a random fájdalmakkal. Nos, amint leértem a képzeletbeli lépcsőn, megjelent az egy szavas válasz: túlterheltség.

Pedig, ahogy mostanában telnek a napjaim, úgy sok-sok asszonyé telik. Vagy munka, vagy gyerek-intézés, vagy háztartás-vezetés. Persze, ha kicsit a mélyére ásunk, akkor talán tényleg jogos a testem visszajelzése, hiszen a vendégeim fogadása és a velük való kapcsolattartás mellett posztokat, cikkeket írok, elvonulásokat szervezek, workshopokra készülök – mindezt hol hétvégén, hol hajnalban, hol éjjel, hogy ne vegyem el a lányomtól az időt.

Ebből a gondolatmenetből (mert bizony igen; Belső Utazás közben gondolatok formájában is jönnek válaszok, nem csupán érzések érkeznek) léptem tovább, és mielőtt a bűvös járműbe beültem, azt kértem, hogy oda jussak térben és időben, ahol azt a programot, hogy "mindig mindent nekem kell, méghozzá azonnal megcsinálnom" lássam meg, mikor indítottam el magamban. Hiszen ez okozza a feszültséget.

Amikor megérkeztem az emlékbe, és lenéztem a lábamra, azt a fekete cipőt láttam, amit 22-23 évesen hordtam. Akkoriban nem volt túl sok ruhám, cipőm. Nappali tagozatról átléptem levelezőre, hogy dolgozhassak a főiskola mellett. 8 órában az Atlas Copco-nál rendezvényeket szerveztem, számláztam, ügyfélszolgálatoztam, a teljes Milwaukee márka magyarországi bevezetésén dolgoztunk kollégámmal. Szívvel-lélekkel végeztem a munkám, miközben vizsgákra készültem, szakdolgozatot írtam. Ezek mellett próbáltam Édesanyámat újra és újra kimozdítani a depressziójából, függőségeiből, újabb és újabb kudarcokat elszenvedve, ami hatására az akkori 100eft-os fizetésemből 50eft-os törlesztővel beleugrottam egy mini panel lakás megvásárlásába. Mert nem volt más megoldás. Faterkám ekkor még nem volt az életemben, hiszen épp a 8 éves időszak tartott, amikor nem beszéltünk egymással. Édesanyám betegsége idegösszeroppanásomhoz vezetett, akkori anyósomhoz kiköltözve sajnos szintén függőséggel találtam szembe magam, így ehhez a megoldáshoz nyúlhattam csak.

Ez azonban az elképesztő anyagi teher mellett (pár évig nagyjából zsemlén és konzerv kukoricán éltem) hosszú hónapokra munka utáni kőkemény elfoglaltságot is biztosított, hiszen a lakás erősen felújításra szorult. Még szerencse volt, hogy ingyen tudtam csempe-leverő gépet elhozni a munkahelyemről, amivel aztán nekieshettem a fürdőszobának. De volt ott padlófelszedés, tapétaletépés, no és persze utána az újraépítés. Mindezt a nullához konvergáló fizetésből gazdálkodtam ki lépésről lépésre, apránként.

Amikor a Belső Utazásomban mindez megérkezett, akkor arra gondoltam, mennyire szenvedhetett a feleannyi idős Szandra ebben az egész helyzetben. Azonban azt éreztem, hogy nincsenek is érzései. Olyan voltam, mint egy katonatiszt. Mentem, csináltam. Nem pihentem, nem sírtam. Csak csináltam.

Elöntött a hála fiatalabb önmagam iránt. Ha akkor nem így járok el, akkor ma nem lenne ilyen csodás házam, hiszen ezzel a kis lakással megalapoztam a jövőmet. Hihetetlenül bátor és erős volt ez a fiatal nő! Persze lépve egyet hátra a folyamatban; tudtam, hogy nem jó ez így, az érzések ott vannak, csak mélyen elzárva. Levettem hát a páncélt és meg is érkezett... gyűlölet! A katonaként menetelő fiatalabb önmagam gyűlölte az apját, az életét, és... Istent. Kiengedtem a szellemet a palackból. Megengedtem magamnak ezt az érzést, amit persze a szégyen váltott fel, hogy hogyan érezhetek Isten iránt ilyet... sok-sok érzés követte még egymást, mire megérkezhettem a megnyugváshoz. Ezek után hálás szívvel megköszöntem fiatalabb énemnek a helytállást, a bátorságot, és megmutattam neki, milyen csodás jövő (tündéri gyerek, imádott hivatás, szép otthon, stb.) vár rá, és hogy mindez neki köszönhető. Örömmel, és szeretettel olvadtunk egybe, nekem pedig az a gondolatom támadt, hogy milyen különös; ebben a folyamatban megjelenő önmagam éppen feleannyi idős volt, mint amennyi most vagyok.

Különös szülinap ez. Nem az éveimet ünneplem, hanem azt a fiatal nő, aki feleennyi idősen megalapozta a mai életem. Hála van a szívemben.

Ha kíváncsi vagy az életem teljes történetére, és arra, hogy miként tettem le a terheimet, gyógyítottam meg a lelkem és váltam szívbéli segítővé, akkor ITT szerezheted be a könyvem. Szerintem Karácsonyi ajándéknak is jó lehet :-)