Citromból tortát?!

Azt tapasztalom, hogy rengeteg a világunkban az áldozat. A rossz szülők áldozata, a házastárs áldozata, a politikai rendszer áldozata, és még sorolhatnám.

A mai világ embere előszeretettel keres hibásokat a saját boldogtalansága mögött, illetve csinál rendszert az általa negatívnak megélt események felnagyításában és a panaszkodásban.

No és, hogy mi ezzel a baj? Egyszerű. A panaszkodással éppen arra fókuszálunk, amire nem vágyunk: az általunk rossznak minősített dolgokra. Márpedig amire fókuszálunk, azon a figyelmünk, és amin a figyelmünk van; bizony az nő. A panaszkodással tehát további olyan eseményeket vonzunk az életünkbe, ami miatt még többet panaszkodhatunk majd.

Hasonló a helyzet az áldozati szereppel is; addig, ameddig önmagunkra mások áldozataként tekintünk, addig bizony benne ragadunk a szegény én szerepében. Önsajnálatból pedig sosem fogunk tudni igazán felelősséget vállalni a saját életünkért, hogy végre megteremthessük az általunk vágyott életet.

Mi tehát a teendő? Engedjük el a panaszkodást, és a többi ember hibáztatását. Vegyük észre, hogy minden, ami történik velünk, valamiként a mi érdekünket szolgálja! Persze joggal merül fel bennünk elsőre a kérdés; miért szolgálna engem, hogy például sokat bántott az apám, vagy hogy az anyám nem volt képes kigyógyulni a gyógyszerfüggőségéből? Nos, az idő mindenre választ ad, ha hajlandóak vagyunk meghallani...

A két konkrét példa az enyém. Idővel megértettem, hogy apám agresszivitása tett olyan erőssé, amilyen ma vagyok. Azért értem el annyi mindent, mert mindig neki akartam bizonyítani: bármennyit bánt, akkor is viszem valamire! Másrészt azzal, hogy meg tudtam bocsátani (8 év "hadviselés" után) neki, a megbocsátás mára hihetetlenül könnyűvé vált minden szituációban.

Anyukám gyógyszerfüggése és a tény, hogy nem tudtam megmenteni... A segítői létem egyik legfontosabb leckéje. Ahogy Brandon Bays, a tanítóm fogalmazott a képzésen: "Elviheted a lovat a vízhez, de nem veheted rá, hogy igyon." – azaz nem menthetem meg azt, aki valójában nem akarja.

Legfrissebb ilyen jellegű példám pedig, hogy a Youtube figyelmeztetés nélkül letiltotta a több, mint 3 éve működő (több, mint 100 videómat tartalmazó) csatornámat egy félreértés miatt. Bevallom, sírtam. Nagyon igazságtalannak éltem meg először. Aztán tehetetlennek éreztem magam. Majd csalódottnak és dühösnek. Végül elkezdtem megoldani a helyzetet. Létrehozni egy új csatornát, felpakolni minden korábbi anyagomat. Közben pedig jött az ötlet: ha megdobnak citrommal, sütök belőle tortát! Így szedtem elő a 3 évvel ezelőtti videóimat, és döntöttem el, hogy a Facebook oldalamon minden nap megjelenítek 1-1 mini informatív bejelentkezést.

Ha van kedved, tarts velem: úgy hiszem, sok hasznos és gondolatébresztő anyaghoz juthatsz! Innen indul a sorozat!

A Nő vagyok on-line magazin minden cikkét ITT találhatod meg.