Családállítás Belső Utazás kísérői attitűddel?!
A weboldalam főcímében az szerepel, hogy "Belső Utazás családállítói attitűddel".
A múlt heti csoportos családállításomon egy újabb Belső Utazás kísérő kollegina tisztelt meg a jelenlétével, aki felhívta a figyelmem egy érdekes dologra, ami számomra eddig nem is tűnt fel.
Észrevette, hogy van néhány technika, amit a Belső Utazásból kiemelve bizonyos esetekben ráerősítek a családállítás mélységére.
Amikor 4 évvel ezelőtt elkezdtem családállítással is foglalkozni, akkor sokáig nagyon szigorúan, nagykönyv szerint követtem az előírásokat. Azonban most, hogy a vendégem felhívta rá a figyelmem, rájöttem, hogy egy ideje valóban ötvözök bizonyos dolgokat csoportos munkánál is.
Amikor például azt látom, hogy az oldómondatok kimondása mellett szükség van arra, hogy "kipiszkáljam" az állító dühét, akkor megkérem őt, hogy a saját szavaival mondja ki az érintett segítőnek mindazt, ami a szívét nyomja! Ezt Brandon a Belső Utazásban úgy hívja, hogy "empty out", én pedig úgy szoktam érzékeltetni a lényegét, hogy kb. kihányod végre azt a sok elfojtott érzést, ki nem mondott szót, ami a lelkedet nyomja. Bizony ilyenkor előfordul kiabálás, de volt már példa arra is, hogy egy párnát is megpüföltettem az illetővel. A cél, hogy végre kiadja a haragját!
Vagy ha azt érzem, hogy hiába az oldómondatok, valahogy a ragaszkodás nem hagy alább... Ilyenkor a kötelékelvágás technikáját hozom be az állításba a Belső Utazásból, ami minden alkalommal meghozza a sikeres továbblépéshez szükséges áttörést.
A harmadik technika pedig, amit szükség esetén bevetek, az szintén a Belső Utazás tábortűznél töltött részéből hozott in-out, amikor is egymás mélyebb megértéséhez a szereplők belelépnek egymás energiájába, és a másik szemén keresztül néznek önmagukra. Ezzel mindig közelebb jutunk ahhoz, hogy a felek meglássák, és el tudják könnyebben fogadni a másik viselkedésének hátterét.
Nos, mindezek után úgy érzem, talán pontosítanom kellene a weboldalamon a kiírást: Belső Utazás családállítói attitűddel ÉS családállítás Belső Utazás kísérői szemlélettel.

