Magam sem hinnél el, ha nem vagyok jelen...
Sok csodával találkoztam már csoportos családállítások alkalmával, de ami az elmúlt pénteken történt, az minden eddigi tapasztalatomat felülmúlta.
Vendégem hozott problémája a sokféle testi tünete volt, mely megkeseríti az életét –főként az emésztési problémája. Amikor a térben megjelent az anyai nagymama és kirajzolódott a vérszerinti nagypapa személye, - aki bizony egy erőszaktevő katona volt az anyukát felnevelő férfi előtt –először nagyon furcsa volt a látvány. Nem gonosznak mutatkozott ugyanis a férfi, sőt a nagymamán sem a félelem látszott! Ellenkezőleg; inkább érzett a mama képviselője vonzalmat az őt megerőszakoló tiszt felé, semmint későbbi férje iránt (aki felnevelte gyermekét és vendégem számára szerető nagypapa volt).
Ahogy haladtunk előre az állításban, megérkeztünk az oldómondatokhoz, és a vendégem végre kiadta magából a haragját! Akkor értettük csak meg, hogy valójában mi is rejtőzik a háttérben... Ebben a nőben gyermekkorától ott van a harag a férfi iránt, aki megerőszakolta szeretett nagymamáját! Azonban gyorsak kikristályosodott, hogy még ennél is többről van szó! Ez a hölgy nem csupán az erőszak miatt volt dühös, hanem önmagát is elutasította, amiért ilyen ember vérszerinti leszármazottja! Bizony az ilyen önelutasítás pontosan testi tünetekhez tud vezetni! Emésztési gondok = nem veszi be a gyomrom.
Éreztem, itt nem elég szavakat kimondani. Párnát adtam a katonát képviselő kezébe, és arra kértem az állítót, hogy püfölje a párnát, adja végre ki haragját! Amennyire fájdalmas volt látni ezt a dühkitörést, annyira voltam boldog a hölgy arcát látva, amikor a folyamat végén azt mondta a könnyeivel küzdő gaztevőnek, hogy "azt azért jó látni, hogy mégsem voltál annyira rossz ember". Hiszen a férfit képviselő segítő elmondta, hogy őt bűntudat gyötri, és úgy érzi belebetegedett (!) a tettébe. Ezen a ponton értettük meg az összefüggést: erre az önpusztító bűntudatra hangolódott rá a hölgy, ezt kellett felismernie és letennie!
No de mi az, ami ebből az egészből még számomra is hihetetlen? Az, ami az állítást követően a szünetben történt. Az erőszaktevő katona képviselője ugyanis elővette a mobilját, és rákeresett egy festményre. Azt mondta, hogy az érzései alapján jutott ez a kép az eszébe, ami egy nővel cicázó férfit ábrázol. A történet szerint a kedves flörtölés nem szándékosan ugyan, de erőszakba fordul.
A valódi döbbenet pedig akkor telepedett a társaságra, amikor az állító közölte: éppen ez a kép lógott otthon a falán...

