Maximalizmus...
Ebben a cikkemben megpróbálok egy kicsit a mélyére ásni a maximalizmusnak. Hogy vajon jó, vagy rossz dolog ez?
Persze mi, spirituális úton járók tudjuk, hogy valójában nincs jó és rossz, minden megítélés kérdése.
De nézzük azért meg, hogy miért is JÓ a maximalizmus –szerintem. Én a magam részéről mindig is erősen hordoztam ezt a jellemzőt. Világ életemben igyekeztem a feladataimat a lehető legjobban elvégezni. Előre elterveztem a lépéseket, kidolgoztam a pontos megvalósításukat, és próbáltam a lehető legprofibban kivitelezni őket. Nos, be kell valljam; ez bizony előre vitt az életben. Amikor még multinacionális cégeknél dolgoztam, akkor azt hiszem ennek a perfekcionizmusnak köszönhettem, hogy folyamatosan haladtam felfelé a ranglétrán, és 28 évesen már középvezetőként egy 12 fős csoportot irányítottam. A jó pozíciónak pedig természetesen szép eredménye volt a materiális világban; már 30 évesen ki volt fizetve a lakáshitelem, és saját autóval is rendelkeztem.
No de –és meglátásom szerint itt jön a ROSSZ rész- milyen áron? Az első szó, ami eszembe jut az a STRESSZ. Amikor az életem ezen szakaszában jártam, akkor folyamatos feszültségben éltem, hogy valóban úgy sikerüljön minden, ahogy én azt elterveztem. Ez azonban úgy gondolom, a kisebbik rossz. A probléma igazán fájdalmas oldala az volt, hogy sosem tudtam igazán elégedett lenni magammal, mert mindig fennakadtam a legapróbb hibán, és ahelyett, hogy a teljes képet néztem volna, amit általában igenis 99%-ban megvalósítottam, én az 1% miatt gyötörtem magam.
És hogy mindez miről jutott eszembe? A könyvbemutatómról! Bevallom, azt hittem magamról, hogy elengedtem már a maximalizmust, hiszen folyamatosan posztolok olyan videókat magamról, amik finoman szólva kezdetlegesek, de beletörődtem, hogy apparátus híján; vagy így posztolok videót, vagy sehogy, ergo marad a rossz minőségű kommunikáció, de legalább VAN kommunikáció.
A könyvbemutatómra szokás szerint szépen előkészültem. Megterveztem a főbb pontokat (helyszín, fotós, videós, meghívottak, prezentáció, videós visszajelzések, beszélgetés meghívott vendéggel, stb.) és szépen végigvittem mindent. Ma már azt mondom (miután sikerült 2 lépést tennem hátra), hogy tök jó volt! Na de mit éreztem én aznap és az eseményt követő két napban??
Őszinte leszek: szégyent és megzuhanást! Azt éreztem, hogy az izgulásommal mindent elrontottam. Hogy tök ciki, mert vörösödtem, mert remegett a hangom, mert egy csomót öööztem...
Pontosan így éreztem magam kick-boxon a DAN vizsgám után. Frissen kigyógyulva a gerincsérvemből, 10 év sportolói háttérrel és 1 év gyermek edzőivel a hátam mögött a vizsga után csak arra tudtam gondolni, hogy a bunyóban mennyire ügyetlennek éreztem magam és hogy ezzel mindent tönkretettem...
Kedves Olvasóm, ha Magadra ismersz, engedd meg, hogy adjak egy tanácsot! Találd meg az arany középutat! Légy maximalista, amíg a feladatot tervezed és végrehajtod, de amikor végeztél... Ne az esetleges hibákkal törődj! Lépj hátra egy lépést és nézd a teljes képet ééééés!!!
TANULJ MEG BÜSZKÉNEK LENNI MAGADRA!!!
Itt nézheted meg a könyvbemutatómon készült videót Te is (remélem nem az öööözést fogod csak észrevenni :-D ):
A teljes Nő vagyok on-line magazint ITT olvashatod el.