Mi az, hogy hiedelem, és hogyan hat az életünkre?
Emlékszel, mi történt a Titanic című filmben a hajóval?
Szépen úszott a vízen, amikor egyszer csak beleütközött a jéghegybe. Egy olyan
monumentális akadályba, ami a felszínen gyakorlatilag nem is látszott.
Nos, ilyen a legtöbb hiedelmünk is.
Persze vannak olyanok, amelyek létezéséről tudunk, hiszen afféle mondásként keringtek családunkban, robotpilótaként beleívódva lelkünkbe. Mint például az "Aki nem dolgozik ne is egyék!", ami elhiteti velünk, hogy ötről a hatra csupán véres verejtékkel, pénzt keresve, gürizve juthatunk.
Azok a hiedelmeink azonban, amelyek a tudatalattinkban rejtőznek, azért igazán veszélyesek, mert gyakran a tudatos elménk gondolataival szöges ellentétben állnak. Így fordulhat elő például, hogy egy nő, akinek minden vágya, hogy gyermeke szülessen, elutasítja tudat alatt a gyermekáldást, a tudatalattiból érkező program nyomán, mely szerint megszületni, és gyermeknek lenni nehéz és fájdalmas dolog. Ez akkor fordulhat elő, amikor az édesanya a saját gyermekkorában sok nehézséget szenvedett el; ebben az esetben tudattalanul meg akarja óvni majdani gyermekét a hasonló nehézségektől, ezért inkább elutasítja az ő fogantatását.
Hasonló a helyzet sajnos sok esetben a súlyos betegségben szenvedőkkel is. Gyakran tapasztalom, hogy - bár a vendégem azt mondja, hogy meg szeretne gyógyulni -, egy mélyebb beszélgetés, illetve bábus stratégiai állítás rávilágít arra, hogy a felszín alatt elutasítja az életet, mivel az addig őt ért sok nehézség miatt kiábrándult belőle. Így megfáradt lelke a halált tekinti az egyetlen elképzelhető megoldásnak, s így hiába minden orvosi és/vagy alternatív gyógymód kipróbálása, hiszen (ahogy tanítóm, Brandon Bays mondaná) elvihetjük a lovat a vízhez, de nem vehetjük rá, hogy igyon.
Ha megérted, hogy az életedet nem az az 5% tudatos elme irányítja, amely a felszín felett van, hanem túlnyomó részt a felszín alatti 95%, benne a visszahúzó hiedelmeiddel; már megtetted az első, és legfontosabb lépést. A következő pedig már "csak" az, hogy ezeket a hiedelmeket kipucold Magadból és tiszta lappal indulj a teremtéseid útján.