Türelem, türelem, rózsát terem

Hallottad valaha ezt a mondást? Ha nekem annyi millióm lenne, ahányszor én az Édesanyámtól ezt megkaptam, akkor már biztosan lenne egy állatmenhelyem...

Világéletemben a türelmetlenség jellemzett. Fiatalon még a sorban állás is simán kiverte nálam a biztosítékot. Nem történik azonban az ember életében semmi véletlenül. A türelem az egyik erény, melyet emberi önfejlesztésünk céljaként elérhetünk.

Az én meglátásom szerint ez a feladataink egyik legnehezebbike. Könnyebbnek érzem ugyanis még akár a megbocsátást, vagy az elfogadást is, hiszen előbbihez csupán az szükséges, hogy beleérezzük magunkat a másik fél bőrébe, utóbbi pedig a dolgok miértjének megértésével válik egy csapásra elérhetővé. A türelem azonban... tapasztalatom szerint sok-sok türelmetlen várakozás, csalódás, szenvedés árán tud a részünkké válni.

Saját történetem a türelemmel akkor vett fordulatot, amikor 3 év sikertelen gyermek projekttel a hátam mögött végre teherbe estem, majd elvetéltem... Azt éreztem, hogy belehalok a fájdalomba. Körülbelül 36 hónapon át sírtam minden egyes újabb ciklus első napján a hiábavaló várakozás csalódásában, majd amikor végre teljesülni látszott a vágyam – újabb pofont kaptam az élettől. Ekkor lépett az életembe a Belső Utazás és adott mindennek új színezetet. Segített, hogy feldolgozzam a csalódottságomat és végre elengedjem a türelmetlenségemet. Életem első ilyen folyamata után újult erővel, kicserélve tértem haza és tudtam; egyszer még anya leszek, de most másra kell helyeznem a fókuszt. Elkezdtem hát a Belső Utazás képzést és abbahagytam a görcsölést az anyasáság kérdéséről.

Így történhetett, hogy új hivatásom irányába vezető oktatás sorozat második felvonásakor már várandós voltam a kislányommal... Elengedtem a görcsösséget, a türelmetlenséget; és megadatott legfőbb vágyam.

Azóta megértettem, hogy az isteni időzítés mennyivel bölcsebb nálam... Ezzel a késői leszületéssel (valójában nem csak 3 évet vártam, inkább tízet) Liza egy teljesen más minőségű anyukát kapott tőlem, mintha vágyam szerint már 30 éves korom előtt a világra jön... Akkoriban még épp a türelmetlenség lett volna az az ék, mely közénk állt volna: őt gyakran megbántva, engem folyton felbosszantva. Mire megérkezett, addigra a türelem már erősségemmé vált, így csak igen ritkán tud kihozni a sodromból. Másrészt hiszem, hogy ha olyan korán érkezett volna, akkor szeretet-pótlékként kezeltem volna, és vele próbáltam volna betömni a lelkemen tátongó űrt, melyet a gyermekkoromból, szüleim nemtörődömségéből hoztam. Mire Liza megérkezett, addigra már a sok-sok önmunkának köszönhetően erről már szó sem volt; anya-lánya kapcsolatunk tökéletes rendben működik. Végül, de nem utolsó sorban, végtelenül hálás vagyok az égnek, hogy Liza a covid időszakában még bölcsis volt, így az egész félelemkeltésből nem vett magára semmit, ahogyan megúszta a digitális oktatást (és ezáltal a kütyükre való rászoktatást is).

1 szó, mint 100, Kedves Olvasóm; bízz benne, hogy minden éppen akkor történik, amikor történnie kell és intsd magad türelemre, ha éppen rágörcsölnél valamire.

Bízz az isteni időzítésben! Emlékezz a kőre, mely oly kemény, s a víz mégis lassan, de biztosan (türelmes munkával) képes lyukakat vájni belé...