Amikor az imádott ház fogva tart
Csoportos családállításon történt. Elvált házaspár érkezik közénk. A tisztelet és a szeretet szinte
tapintható közöttük. A volt feleség
járt már nálam korábban teremtő elvonuláson, és elmondása szerint rengeteget
változott azóta (jó irányba) az élete. Szeretne
azonban tovább haladni előre, de úgy érzi valami blokkolja abban, hogy
továbblépjen, és megtalálja új párját.
Volt férjével elmesélik, hogy külön
házban laknak ugyan, de a 2 ház egy telken van, egy kis kapun át tudnak
járni egymáshoz. Bennem azonnal megcsendül a vészharang és eldöntöm; rá kell
néznünk a térben, hogy nem a közös ingatlan tartja-e össze még mindig a párt,
akik bár szeretik egymást, elmondásuk szerint nem bírják elviselni hosszabb
távon egymást, így mindkettejük tiszta
szándéka a továbblépés.
Beállítom tehát a volt férjet, a volt feleséget, az úr új párját, és a ház energetikáját 4 segítő közreműködésével. A kép azonnal egyértelművé válik; a 3 személy nagyjából háromszöget megjelenítve áll kellő távolságra egymástól (a korábbi pár két tagjában feszültség van, az új barátnőben értetlenség), amikor pedig belép a ház energiáját képviselő hölgy a térbe, akkor felcsillan a volt feleség szeme (az állítás fedett, tehát nem tudja ki az, akinek ennyire örül) és azonnal egymásba kapaszkodnak.
Ezen a ponton felfedem a(z addig rejtett) szereplőket, és elmagyarázom az összefüggéseket az állítók számára (akik mostanáig passzívan, kívülről nézték az eseményeket). Ők megerősítik, hogy bizony pontosan ez a felállás; a feszültség és az értetlenség, illetve a távolság/ragaszkodás tökéletesen jól mutatta meg magát a térben.
Megkérem a férfi és a nő főszereplőket, hogy forogjanak ki (lépjenek ki a felvett energiából) és a volt házaspárt, hogy álljanak be saját helyükre. A volt feleség ösztönösen is szembefordul a ház energiáját képviselő segítővel, széles mosollyal az arcán. Kérem, hogy mondja utánam az oldómondatokat, melyek oldják a házhoz való ragaszkodást, melyen keresztül a volt férjhez is fennáll a kötés. Ahogy elkezdődik az oldás, az asszony akaratlanul freudi elszólást tesz: "Te nem is egy ház vagy csupán, hanem a mi gyermekünk." Azonnal érezem, hogy ez bizony nem afféle kis túlzás; a volt feleség lelkében mintha tényleg ez lenne a megélés. Tovább viszem ilyen irányba az oldómondatokat (a ház úgy köti össze a volt házaspárt mint egy gyermek, hiszen együtt építették, szépítették), majd jön a szívbehasító felismerés; a dolog még ennél is mélyebbre hatol... Megtudom, hogy a pár 4 éven át sikertelenül próbált közös gyermeket a világra hozni, és bizony ennek a meg nem született gyermeknek a helyét tölti be lelkükben ez a ház. Ezen a ponton a hölgy már zokog, de bizony a férfi szemében is gyűlnek a könnyek. Az oldómondatokkal új irányt veszünk, immár nem a ház elengedése a cél, hanem az, hogy az asszony lelkében helyére kerüljön a megértés: nem egy gyermeket szorít oly nagyon, csupán egy ingatlant.
A folyamat végére mindenki arcára megnyugvás érkezik; megtörtént a megértés, a feloldás, jöhet az új irány.
Nos, ez a csoportos családállítás. Szerintem érthető, hogy
imádom.