"Ő az én ikerlángom"... vagy mégsem?

Vannak mostanában ezek a felkapott szavak, mint például az ikerláng vagy a nárcisztikus... Az utóbbiról írtam már; nagyon nem értek egyet a címkézéssel, főleg nem ezzel a súlyos minősítéssel. De mi a helyzet az ikerlánggal?

Sok vendégem keres meg azzal, hogy szenved, mert tudja, hogy megtalálta az ikerlángját, de nem tud beteljesülni a kapcsolatuk. Éveken át kínozza magát, vagy párkapcsolat nélkül (a másik felére várva) vagy párkapcsolatban boldogtalanul (szintén a másik felére várva). Ezek a hölgyek sok-sok jelet tapasztalnak, mely megerősíti bennük a megérzést, hogy a kiszemelt férfi az ő ikerlángjuk, ráadásul számtalan helyen (cikkekben, youtube videókban, facebook csoportokban) tájékozódhatnak a jelenségről.

Nos, én bizony azért írom ezt a cikket, mert – ahogy Kryon: Hazatérés című könyvében is olvashattuk – "Nem minden az, aminek látszik!"

Álljon itt példának egy kedves vendégem esete. A hölgy nagyjából 8 évvel ezelőtt érezte azt, hogy megtalálta ikerlángját, amikor beült az illető autójába és az otthon érzés kerítette hatalmába. Úgy tudta, hogy a férfi elvált, ezért közeledni kezdett hozzá. Kiderült ugyan, hogy a fiatalembernek van barátnője (és bizony főhősünknek is volt párja), mégis találkozgatni kezdtek. A hölgy elmondása szerint a testiségig ugyan nem jutottak el, azonban vélhetően a találkozások és ölelések annyira felpörgették energetikáját, hogy az akkor több éves sikertelen gyermekprojekt hirtelen eredményt hozott a házastársával. Nos, ekkor vette fel a nyúlcipőt az ikerláng és a nőt, akit addig elhagyni tervezett, feleségül kérte. Elkezdődött hát főszereplőnk szenvedés története. Kihordta, világra hozta gyermekét, igyekezett férjével jelen lenni a házasságban, gyermekének jó anyukájaként funkcionálni, azonban az űr, a hiány folyton benne tátongott. Nevesebb ünnepekkor ikerlángjával felköszöntötték egymást, azonban a fiatalember sosem kezdeményezett találkozót. Reménykedő hölgyünk többször kért randi alkalmat – és bár a találkozásokkor pontosan érezte, mennyire kölcsönös az érzés – a szerelem nem tudott beteljesülni. Főhősünk azzal áltatta magát, hogy szerelme egyszer csak felvállalja majd érzéseit és őt választja, azonban mindig újra és újra csalódott.

No, és hogy mi lett a történet vége? Továbblépés. Érintett olvasóim talán most felteszik magukban a kérdést; de mégis hogyan? Tapasztalataim szerint több oka lehet az efféle feloldhatatlannak TŰNŐ ragaszkodásnak. Fakadhat például előző életből. Fenti szereplőnk esetében a célirányos utazás a 18. századi Franciaországba repítette utazónkat, ahol azt látta, hogy fiatalasszonyként kérleli szerelmét, hogy ne menjen a frontra, de ő csak elmegy, majd a halálhíre jön csupán vissza. A hölgy ekkor fogadalmat tett, hogy többé senki mást nem fog szeretni – ez a fogadalom pedig átívelt életeken és miután feloldottuk, hölgyünk képessé vált végre továbblépni.

Másik eset – ami bizony több vendégemnél is megesett – a családállítás alkalmával magát megmutató jelenség; az ikervesztés. Dióhéjban ilyenkor a fogantatás pillanatában két lélek indul el anya pocakjában, egyikük azonban a terhesség korai szakaszában elhal. Életben maradó testvérének lelkében ez a veszteség maradandó nyomot hagy; amellett, hogy egész életében ezt a meg nem született másik felet keresi, az ikervesztettek hajlamosak éppen olyan társakba beleszeretni, akik elérhetetlenek. Ennek a jelenségnek az oldása és feldolgozása egy másik lehetőség, ami továbblépést eredményezhet.

Az is előfordul azonban, hogy oly erős a kötelék, hogy a fenti két módszer után még mindig ott a remény csírája... egy kedves vendégemmel is így történt, majd akkor tudott valóban továbblépni, amikor kis bábuim megmutatták Számára, hogy ez a szerelem egy ILLÚZIÓ és csupán egy döntést kell hozni ahhoz, hogy kiléphessen az önkínzásból. (Lásd a képen a pókot bámuló kutyát; a pók az ikerlángnak vélt férfi, a megbabonázottan őt néző eb pedig a vendégem volt.)