Szepes Mária, Vörös Oroszlán

"Azt hiszem, bármiféle viszonylatról könnyebb beszélni, mint a Vele való kapcsolatról -mondta Péloc maga elé nézve. - Én talán sohasem beszéltem róla, annál is inkább, mivel ez a fogalom állandó alakulásban van bennem. Az én Istenem egy régi gyermekidőben a föld felett függő, csillagos kulisszák mögött lakott; hosszú, vattás szakálla volt és trónuson ült. Unalmas, távoli öregúrnak tűnt előttem, akivel egyszer, ha meghaltam, vétkeim miatt esetleg kínos ügyeim lesznek. Azután később, egy nagyon nehéz kamaszórában közel rohant hozzám; süket, sötét vádlóvál változott, de semerre sem mutatott kiutat. A válságot leküzdöttem, és Isten összezsugorodott, egészen mellékessé törpült, mint egy fakó régiség a padláson. Egy poétikus fellobbanásomban újra elővettem. Különféle tulajdonságokkal ruháztam fel. Fétist csináltam belőle. Hízelegtem neki, mert mindig rajtam kívül izolált előkelőség volt, akinél rövid, tisztelgő látogatásokat tettem. Fiatal férfi koromban egyszerre izgatni kezdett valódi kiléte. Körültapogattam, megmértem, arcába néztem. Rájöttem: hozzám hasonlít. Tökéletlen, véges és tehetetlen, mint én vagyok. Akkor megöltem. Sokáig halott volt. Most kísértet. Kívül nincs többé. Valahol bent bolyong testetlenül, körvonalak nélkül, megfoghatatlanul, egészen mélyen. Nincs hangja, csak impulzusai vannak, amelyek a gondolat küszöbéig érnek, mégis több minden gondolatnál és szónál, több a látható formavilágnál, amely körülvesz, a káprázatoknál és fájdalmaknál, a félelemnél és a halálnál. Több mindennél, amit ismerek és ami megismerhető."

"- Az Elixír, amelyért te sóvárogsz, nagyon veszedelmes esszencia... mert nem a valóságban található, hanem a fanatikus megigézettek agyában erjed. Én csak gyógyszerről tudok.

- Hiszen ez csak elnevezés... nem?! - éreztem izgalmát, ahogy a kérdés hője felhevítette.

- Nem. Te az Elixír alatt az öröklét italát érted, amely testedet, ifjúságodat, szenvedélyeidet, élvezőképességedet, vonzerődet halhatatlanná teszi. Olyan csodaszert hiszel benne, amely minden kicsapongást megenged, és nem üt vissza betegséggel, halállal. Élni akarsz az idők végéig, mert életéhségedet egy örökkévalóság alatt sem érzed kielégíthetőnek. Ebből a súlyos tévedésedből ki kell,

hogy ábrándítsalak! A testet lehet gyógyítani, életkorát meg lehet hosszabbítani bizonyos gyógyszerekkel, de főleg olyanfajta életmóddal, amely az egészséget megőrzi és alátámasztja. Ám halhatatlanság a testnek sohasem juthat osztályrészül, mert a test a múlandóság birodalma, a halál kísérleti műhelye, zsákmánya: a test maga a halál. Az örökkévalóság a szellemé; de ezért az örökkévalóságért meg kell vívnia a halállal: saját testével. A kettő nem fér meg együtt, mint ahogy nem öntheted össze a tüzet a vízzel, mert egyik a másikat okvetlenül felemészti. Az ember ennek a kettős harcnak borzalmas csatatere. A test fegyverei a szenvedélyek, vad hiányérzetek, kéjes ingerek, a formák szépsége fölött érzett gyönyör és a sóvárgás utánuk. A szellem fegyverei a kielégülés és a különféle reakciók következtében beálló csömör, kiábrándulás, szenvedés, öregség, betegség, halál. Test és szellem a lélek ösztönhídján vívják meg ütközetüket. Újra és újra összecsapnak. Néha a test foglyul ejti, étlen-szomjan befalazza a szellemet, s azt hiszi, megölte. A szellemnek azonban soha el nem vehető, egyetlen, utolsó és végül mindig diadalmaskodó fegyvere: a halhatatlansága. Ha a test legyőzi a szellemet, időleges győzelmet arat; azonban ha a szellem egyszer lebírta a testet, a test örökre megsemmisül. Az alchimisták igazi elixírje fegyver a test ellen. Gyógyszerei a test életének meghosszabbítására csak kísérlet az ellenséges területen való huzamosabb tartózkodásra, hogy ott a szellem egy finomultabb, öregebb agyműszeren át kikémleljen mindent, tapasztalatokat gyűjtsön, s jobban felkészülhessen a végső összecsapásra. Az Elixírhez egyedül a felébredt szellem juthat hozzá és csak akkor, amikor már nem használja árulásra. - És ez az Elixír..., illetve gyógyszer... por vagy folyadék?! - kérdezte mohó kíváncsisággal.

Tehát füle süket maradt szavaim igazi értelmére..."