Cikkeim a Nő vagyok magazinban

Már egy ideje "baba projekten" vagytok, de nem jártok sikerrel? Minden hónapban megzuhansz, amikor beköszönt az újabb piros betűs időszak? Úgy érzed, hogy az orvosi út sem segíthet?

Úgy gondolod, hogy a társaddal nehéz szót érteni? Vagy épp nem támogat Téged? Esetleg egyenesen kihasznál? Volt már úgy, hogy a szakítás szélén álltatok, vagy épp most is ez a helyzet?

Mindig úgy éreztem, hogy a világ legjobb Anyukája volt, haragudni sosem tudtam Rá. Korán kialakuló depressziója, és gyógyszerfüggősége azonban érzelmileg igen korán elérhetetlenné tette őt számomra. Tulajdonképpen nagyon kevés jó emlékem van Róla, ha objektív akarok lenni, akkor az esetek jelentős része traumatikus (ájultan találtam,...

Csak őszintén... Előfordul, hogy úgy érzed, az életed, a környezeted, vagy a családod áldozata vagy?

Szabad akarat? Vagy előre elrendeltetés? Én abban hiszek, hogy az igazság valahol a kettő közti félúton van.

Én abban hiszek, hogy sokszor! Méghozzá nem is csak úgy, céltalanul! Illetve nem is csupán az a célunk, hogy a jelenlegi életünkben megalapítsuk a saját családunkat és/vagy megteremtsük a bőséget!

Egy életen át tartó megmagyarázhatatlan magányosság érzés. Indokolatlan szorongás, bűntudat. Párkapcsolati, vagy karrierben megélt sikertelenség. Túlsúly. Nehéz kapcsolat az édesanyával.

Az előző cikkemben meséltem a transzgenerációs terhekről, melyek észrevétlenül megkeseríthetik az életünket. Ezek azok a nehézségek, melyeket tudattalanul, felmenőinktől veszünk át, szolidarítva nehéz életük fájdalmaival.

Ahhoz, hogy erről érdemben írhassak, először is le kell szögezzek egy –a tudósok által is megerősített tényt- mi emberek nem csupán fizikai testből állunk; mindannyian energia lények is vagyunk! (Sőt valójában minden energia, de cikkem szempontjából most nem ez a fontos.)

Ahogy arról az előző cikkemben írtam, meglátásom szerint az önismeretet érdemes a szüleinknél kezdeni. Felidézni, hogy milyen mintákat vettünk át tőlük akaratlanul is, majd tudatosan felszabadítani magunkat azok ösztönös követésüktől.

Szerintem a gyermekkorunknál. Egészen pontosan a szüleinknél. Életünk első 7 éve mélyen meghatározó számunkra a személyiségünk kialakulásának szempontjából. Mindaz, amit otthon látunk, és érzékelünk olyan imprintet (belénk égett érzelmi lenyomatot) generál bennünk, mely később alapjaiban határozza meg viselkedésünket. A szüleink velünk szemben...